Megújult a tornaterem
Iskolánk tornatermét a 90-es évek elején építtette a települési önkormányzat. Emlékszem az építési munkálatokra, a tornaterem átadó ünnepségére, melyen az iskolai énekkarral énekeltünk. Nagy jelentőséggel bírt a tornaterem építése a településen, hiszen korábban a gyerekeknek a közösségi házban, tantermekben vagy az udvaron kellett tornázniuk, az iskolának nem volt régen tornaterme.
A tornaterem építése után sokáig nem állt rendelkezésre forrás állagmegőrzésre, felújításra. Tizenegy évvel ezelőtt a parkettát az önkormányzat fenntartóként és az iskolai alapítvány támogatásából újra lakkoztatta. Pár évvel ezelőtt pályázati és tankerületi fenntartói forrásból a parkettát teljesen felújították. A Német Nemzetiségi Önkormányzat, a Szülői Szervezet támogatásából, valamint pályázati és fenntartói támogatásból az öltözőket és a vizesblokkok egy részét szintén fel tudtuk újítani két évvel ezelőtt.
Az épület állapota romlott, a lépcsők töredeztek, a lámpák egy része nem világított, az ablakokat nem lehetett kinyitni szellőztetni, az ajtók egy része törött volt, a bordásfalak kopottak voltak, stb. A minden napos testnevelés megemelt óraszámai miatt nem lehetett minden osztályt beosztani a tornaterembe testnevelés órákra, így a Közösségi Házban kellett heti 8 testnevelés órát tartani a gyerekeknek.
A felmerülő problémákra a fenntartó Érdi Tankerületi Központ sikeres Magyar Falu Program pályázata jelentette a megoldást. A pályázati forrásból a tornateremben térelválasztó függönyt szereltek fel, így egyszerre párhuzamosan két osztálynak is lehet testnevelés órát tartani a tornateremben. Új bordásfalat szereltek fel, így biztonságosan használhatják ezeket az eszközöket a gyerekek. Korszerűsítették a fűtést, új, biztonságos, vékonyabb radiátorokat szereltek fel, festési munkálatok folytak, a bejáratot, a lépcsőket, a folyosókat és az egyéb helyiségeket új, biztonságos járólappal burkolták le és kicserélték az összes nyílászárót.
Az épület külsőleg is megújult, kívül hőszigetelték. A biztonsági üveggel ellátott új nyílászárók és a külső vakolat színe illeszkednek a tornaterem mellett épülő új iskolaépület színeihez.
A tornaterem hátsó kijáratánál, a hátsó kapu mögötti ajtót a Prec-Forg Kft munkatársai a cég felajánlásaként, erős vasajtóra cserélték. Köszönjük a Prec-Forg Kft-nek az önzetlen felajánlást, támogatást.
A felújítás által nemcsak látványosabb, szebb lett az épület, hanem biztonságosabb és korszerűbb is. Köszönjük a fenntartónknak, az Érdi Tankerületi Központnak a sikeres pályázati forrást és a lehetőséget, valamint Lepp Tibor vállalkozónak a pályázati cél megvalósítását, a sikeres felújítási munkákat. Tanulóink örömmel fogják birtokba venni az új épületet az új tanévben.
Bors Andrea intézményvezető
Feltöltve: