Nemzeti ünnepünk 60. évfordulójára emlékeztünk. A koszorúzás után az iskolai és községi ünnepségen a polgármester úr felkérésére Sárközi Márta, az Érdi Tankerület igazgatója mondott ünnepi beszédet. A gyerekek és felnőttek számára egyaránt fontos gondolatokat, üzeneteket közvetítő ünnepi beszéd után a perbáli nyolcadikos tanulók emlékműsorát láthattuk, melyet Pálmai Gabriella tanárnő állított össze.
Mint minden évben, most is nagyon színvonalas előadás részesei lehettünk. A műsornak erős érzelmi üzenete volt, ugyanis a tényszerű események felidézésén túl átélhettük a kor kisemberének gyötrelmes életét, a forradalom mindennapjait. Közel kerülhettünk az akkori emberek egyéni tragédiáihoz, például a szerelmesek elválásához vagy a hazától való elszakadáshoz. Feszülten figyeltük a korabeli filmkockákat, miközben a Corvin köziekről szóló balladát hallgattuk.
Telitalálatnak bizonyult a három kis őszi falevél története, melyet el is táncoltak a gyerekek. A hangulatot fokozta Dinnyés József jól ismert dalának többszöri, különböző változatban való felidézése. Ebben iskolánk tanárai és más osztályok tanulói is közreműködtek hangszereken, illetve énekléssel. Az előadás színvonalát erősítették a gyerekekkel együtt szereplő pedagógusok. Jó volt átérezni, hogy az együttes munka milyen eredményes.
Meghatóak voltak az utolsó képsorok a hazájukat elhagyni kényszerülő emberekről, csakúgy, mint Tompa Mihálynak a nemzet kínjait felidéző verse, amely mintegy lezárásként hangzott el – örök érvényű gondolatokat megfogalmazva.

Bolláné Bíró Katalin

Október 23. – Sárközi Márta, az Érdi Tankerület igazgatójának ünnepi beszéde

Kedves Polgármester Úr! Kedves Gyerekek! Kedves Ünneplő Vendégek!
Szeretettel köszöntöm Önöket, köszöntelek Benneteket az 1956-os forradalom és szabadságharc 60. évfordulóján.

„Meghasadt az égbolt, mert egy nép azt mondta „Elég volt” – írta Márai Sándor.

Tisztelt Ünneplők! Akkor – 60 évvel ezelőtt – 1956. október 23-án meghasadt az égbolt e hazában, mert mindenkinek mindenből elege lett. 60 évvel ezelőtt egy kicsi, sokat szenvedett nemzet adott értelmet és jelentőséget az egyik legnagyobb isteni és emberi adomány, a Szabadság igazságosságának.

„Nem érti ezt az a sok ember,
Mi áradt itt meg, mint a tenger?
Miért remegtek világrendek?
Egy nép kiáltott. Aztán csend lett.
De most sokan kérdik: mi történt?
Ki tett itt csontból, húsból törvényt?
És kérdik, egyre többen kérdik,
Hebegve, mert végképp nem értik –
Ők, akik örökségbe kapták –:
Ilyen nagy dolog a Szabadság?”

Márai Sándor 1956-ban, már New Yorkban, a tengerentúli emigrációban írt versében olvashatjuk az előbbi sorokat. Gondoljuk végig együtt, mi is az, amit „örökségbe kaptunk”? S tényleg, „ilyen nagy dolog a Szabadság”?
Az 1956-os forradalom és szabadságharc olyan történelmi esemény, amelynek többnek kell lennie annál, mint egy fejezet a történelemkönyvben, vagy egy piros betűs ünnep a naptárban.
Az 1956-os forradalom történelmünk azon ritka pillanatai közé tartozik, amikor az egész nemzet egy emberként lépett fel egy közös ügy érdekében. S ami mindezt elindította: a demokrácia iránti vágy, a közösség szándékának érvényre juttatása. Olyan keretek meghatározása, amely elviselhető életet jelentett a társadalom széles rétegei számára. Szabad jövőt garantált a fiataloknak.
1956 októberének utolsó napjaiban ezekért a célokért küzdött mindenki: ki szóval, ki fegyverrel.
Mindszenty József hercegprímás így emlékezett az eseményekre és a fiatalok szerepére:

 „A rendszert az egész magyar nép söpörte el. (…) A világon páratlan szabadságharc volt ez, a fiatal nemzedékkel a népünk élén. A szabadságharc azért folyt, mert a nemzet szabadon akart dönteni arról, hogy miképpen éljen. Szabadon akart határozni sorsa, államának igazgatása, munkájának értékesítése felől.”

Az akkori események mozgatórugójaként a fiatalokat említjük. Hasonló korúakat, mint akik a mai emlékezés szereplői vagy néhány évvel idősebbeket.
A 60 évvel ezelőtti eseményekből mit érthetünk meg mi, mit érthetnek meg ők, akik ma emlékeznek?
Mi már a demokráciát a mindennapok valóságaként, természetes állapotként éljük meg. Szabad választásokon, szabadon nyilváníthatunk véleményt, nem kell tartanunk megtorlásoktól. Gyermekeink az iskolában a diákönkormányzat rendszerén keresztül szólhatnak bele a diákéveiket meghatározó döntésekbe. Közösen – a szülőkkel és a pedagógusokkal – alakítva határozhatják meg azokat a kereteket, amelyek az iskolai életben a személyiségük kiteljesedését, a jövőjük minél biztosabb alapokra helyezését adják.
1956 októberében nagyon sok embernek kellett egész életére kiható döntést hoznia. Volt, akinek ez a döntés később az életébe került, másoknak hosszú börtönéveket vagy több évtizednyi emigrációt jelentett. Ma elsősorban azok emléke előtt tisztelgünk, akik azért áldozták fel karrierjüket, szabadságukat, sőt életüket is, hogy megteremtsenek egy szabad, független, demokratikus országot.
Az emlékezés példa-, mintakeresés, egyszersmind példa-/mintaadás. Példakeresés mindennapjaink értelmezéséhez, konfliktusaink, gondjaink feloldásához, életünk viteléhez. Zsinórmérce állítás magunk, gyermekeink, unokáink, a követő nemzedékek számára.
A példakeresés mi lehetne más, mint értékkeresés, az élet örök értékeinek középpontba állítása. Történelmünk bőven kínál példaként magasztos eseményeket, követésre méltó üzeneteket. A magyar nemzet történelemkönyvének egyik aranyoldala éppen 1956 történelmi példája.
Nem rajtuk múlt, hogy akkor, 1956-ban ez nem sikerülhetett. Mégis hatalmas részük volt abban, hogy ma, 2016-ban egy szabad, független, demokratikus Magyarországon élhetünk. Nehéz örökséget bíztak ránk, amely tiszteletet követel tőlünk, az utódoktól. Okosan kell élnünk a ránk bízott demokratikus keretek adta lehetőséggel.
60 éve ifjaink biztosan ismerték gróf SZÉCHENYI ISTVÁN híres, összefogásra buzdító gondolatát: „Egynek minden nehéz, soknak semmi sem lehetetlen” – hiszen  akként is cselekedtek. Ma is van ilyen üzenet.
Tudásunkat, szorgalmunkat, folyamatos fejlődésünket kell a demokrácia megőrzésének és tovább vitelének szolgálatába állítanunk. Óriási a felelősségünk abban, hogy a tudás alapú társadalmat saját eszközeinkkel gyarapítsuk, erősítsük mi is. Folyamatos tanulással, értékteremtéssel nemzetünk és hazánk jövőjét építjük. Közös munka ez is, összefogásra épül. A családok, a pedagógusok, a köznevelési intézményrendszer közösen biztosítják gyermekeink számára az értékteremtő tudás megszerzésének lehetőségét. Az, hogy milyen módon élnek ezzel, az utánunk jövő nemzedékek felelőssége. Rajtuk múlik, milyen lesz a magyar társadalom évek, évtizedek múltán. Büszkék lesznek-e rájuk az utánuk érkező nemzedékek? Hálásan emlékeznek-e mindarra, amit tesznek? Nagy a felelősség, jól kell letenni ehhez az alapokat. Meggyőződésem, hogy itt, Perbálon a Kis-forrás Német Nemzetiségi Általános Iskolában mindent megkapnak a gyerekek ehhez a felkészüléshez.

Nagy Gáspár Október végi tiszta lángok című versének utolsó részével kívánok szép ünnepet:

„A lángok forró szívéhez értem,
nincs, nem is lehet már több
ellobbanó pillanata ennek az útnak.
Élők: mutassátok föl a világnak,
s a hunyorgó égi csillagoknak
a mi hőseinket, szent halottainkat,
akik most már jobban ragyognak
és fényük egyre fényesebb lesz,
ahogy megérti áldozatukat a nemzet,
ha századonként legalább egyszer
fölkel és nem riaszthatja semmi fegyver…
Ekkor nagy lesz és hatalmas,
tántoríthatatlanul forradalmas,
bukásaiban is büszke, méltóságos…
Azt súgja: csak a holtak igazára hallgass,
mert az október végi tiszta lángok
szívébe égették a szabadságot!”

Köszönöm megtisztelő figyelmüket.

Perbál, 2016. október 21.                              

Sárközi Márta tankerületi igazgató