Hunyadi Mátyás országos történelemverseny
A 2020/21-es tanévben került megrendezésre a Hunyadi Mátyás országos történelemverseny, amit a HM Hadtörténeti Intézet és Múzeum és a Budapesti Fazekas Mihály Gyakorló Általános Iskola és Gimnázium közösen szervezett. 5-6. évfolyamon Hunyadi Mátyás uralkodása, 7-8. évfolyamon a II. világháború hazai csatái volt a verseny témája, a versenyre 2 fős csapatok jelentkeztek magas létszámban az ország különböző részeiről.
A Kis-forrás Német Nemzetiségi Általános Iskola 3 csaptattal, 6 fővel képviseltette magát a versenyen. Az első fordulóban írásbeli online feladatsort kellett megoldaniuk a versenyzőknek. A második fordulóba – ami egyben az országos verseny döntője volt – a legjobb 16 csapat juthatott be. Az iskolánkból nevező három versenyző csapat közül a „Dróthuszárok” elnevezésű csapat bekerült az országos döntőbe, melyet online adásban rendeztek meg. A csapat tagja két 8.a osztályos tanuló, Polics Péter Ábris és Sebestyén Boldizsár voltak. A döntőben Budapest II. világháborús ostromát kellett bemutatniuk.