„Sok szeretettel köszöntöm a jelenlévőket!
Egy kiállítás megnyitása mindig szép feladat és nagy megtiszteltetés. A felkérésnek örömmel teszek eleget, hiszen, mint az iskola intézményvezetője, Bors Andrea elmondta, 62 évvel ezelőtt, több falubeli társammal együtt én is ebbe az iskolába jártam. Majd később a gyerekeink, unokáink is követtek bennünket.
Az iskola valójában egy közösség, melynek tagjai a diákok, a pedagógusok, a szülők. Az igazán nagy sikereket az együttműködés, az egy irányba történő haladás, közös akarása adja. Míg régen a nevelés inkább a család feladata volt, s az iskola az oktatás területén alkotott maradandót, a világ felgyorsulása miatt az iskolában jelenleg már nem lehet nevelés nélkül oktatni.
Folytatás »