Happy Hét 2021 – A víz világnapja iskolánkban
Az esemény időpontja:
„Napi 2 liter folyadék kell a fizikai és szellemi egészség megőrzéséhez, a cukros italok túlzott fogyasztása viszont már gyermekkorban is elhízáshoz és fogszuvasodáshoz vezethet.”
Erre hívja fel a figyelmet az ország egyik legnagyobb iskolai és óvodai egészségmegőrző programja. Az digitális oktatás ellenére is megemlékeztünk az idei Víz világnapjáról, a Happy Hét 2021 program keretében, csatlakoztunk a digitálisan is megvalósítható programokhoz.
A „Mérőkanál” honlapján rengeteg segédanyagot kaptunk: letölthető színezőket, feladatlapokat, bemutatókat, filmeket. Ezek az anyagok tulajdonképpen nem csak a vízivásra hívták fel a figyelmünket, hanem mindenre, ami a Földön a vízhez kapcsolódik.
A víz körforgására, a Föld álló- és folyóvizeire, az emberi tevékenységekre, amik megváltoztatják vizeink minőségét, illetve arra is, hogy milyen módszerekkel tudja az emberiség megőrizni az élethez létfontosságú víz mennyiségét és minőségét. Sokan mondhatnák e sorokat olvasva, hogy „Ugyan már mit tehetünk mi, amikor a világ nagy gyárai, vállalkozásai sokkal nagyobb mértékben károsítják a vízkészletünket?” Nos, mi pedagógusok úgy gondoljuk, fontos ezzel a témával foglalkoznunk és gyermekeinknek ezt megtanítani! Egyértelmű, hogy a mikrokörnyezetben is tudatosan kell gazdálkodnunk a vízzel. Figyelnünk kell a család szokásaira, és változtatni azon, ha szükséges. A családok építik fel a közösséget, a közösség a társadalmunkat, és a társadalmak a globális Világot.
Visszakanyarodva a bevezető gondolathoz, az egészséges életmódra nevelést is nagyon fontos feladatunknak tartjuk. A mindennapos mozgás mellett az egészséges táplálkozásra is nagy figyelmet kell fordítanunk. Ha ezzel példát mutatunk diákjainknak, gyermekeinknek, már komoly sikereket érhetünk el.
A honlapról letöltött anyagokat pedagógustársaimmal átdolgoztuk. Igyekeztünk minden korcsoportnak érdekessé tenni a feladatokat. Például az első osztályosok tanító nénije minden órájának témájához kapcsolta a vizet. Volt vizes mondóka, mese, dal, vers másolása írás órán, német vers, rajz órán pedig a pályázathoz kapcsolódó rajzokat készítettek. Sőt, péntek reggel „pizsipartis” körbeszélgetést tartottak és „távkoccintottak” egy pohár vízzel. Matematikából vízcsepp formájú számfelhőt kaptak feladatul a gyerekek, amiben műveleteket kellett keresgélniük.
A másodikosok már kicsit nehezebb feladatot kaptak, szórejtvényben kellett megtalálniuk a vízhez kapcsolódó szavakat és leírniuk a környezetfüzetükbe, oktató videókat és meséket néztek meg. A harmadikosok búvárharangos kísérletet végeztek és ismeretterjesztő filmet néztek meg közösen. A negyedikesek rajzokat és festményeket készítettek. Etika órára videó filmeket kaptak a digitális oktatásban a gyerekek.
A felső tagozatosok Redmenta totót és képrejtvényes feladatokat, illetve oktató filmeket néztek meg a témában. A felsős német órákon játékos online feladatokat (Learningapps és Wordwall) oldottak meg és német nyelvű videókat és dalokat hallgattak a diákok.
Pályázatokat is hirdettünk, pl. rajzpályázatot „Én és a víz” címmel, fotópályázatot, illetve videó film készítésére kiírt pályázatot. A pályaműveket még várjuk a rinnor1976@iskolaperbal.hu címre.
Nagyszerűnek tartom, hogy ebben a kivételes helyzetben is a kollégáim ilyen kreatívan, változatos feladatokkal kapcsolódtak be a gyerekekkel a Happy Hét programsorozatba és emlékeztek meg a víz világnapjáról.
Rintek Nóra Szvetlána
Feltöltve: