Aktuális / öko

Gördülő Energia beszámoló

Az esemény időpontja:

2024. január 23-án iskolánkba érkezett az MVM-csoport támogatásával megvalósuló „Gördülő Energia” program. Az előadás keretében Tóth Pál matematika–fizika szakos tanár számos látványos kísérleten keresztül népszerűsítette a fizika tantárgyat. A rendhagyó fizikaóra célja volt közelebb vinni a 6., 7. és  8. osztályos diákokhoz a természettudományokat, elsősorban a fizikát és a kémiát. A kísérletek csodás világa mindig érdekes és látványos, főleg, ha “felhők képződnek” a tornateremben. Örülünk, hogy a program elnyerte tanulóink tetszését. A jövőben is szervezünk hasonló eseményeket.

Katona Levente

ÖKO-szakkörös tanulók jutalom tanulmányi kirándulása

Az esemény időpontja:

Erdei István és felesége által kiírt nyertes pályázatunk keretén beül az ÖKO-szakkörös tanulók május 31-én a Tatai Fényes Tanösvényre látogattak. Jutalom tanulmányi kirándulásunk 10 órakor vette kezdetét.

A tanösvény egy 43 állomással rendelkező, 1,5 kilométer hosszú ökoturisztikai útvonal, amely interaktív módon mutatja be a láprétek és láperdők csodálatos élővilágát. A térség egyedülálló növénytársulásoknak és állatvilágnak ad otthont. Láttunk itt védett mocsári teknőst, fehér tündérrózsát, a forrásokból enyhén szénsavas vizet bugyogni. Érdekes volt látni és érezni a láperdő varázslatos csodavilágát, mindenkit elvarázsolt a természet egyedisége és különlegessége. A tanösvényt körülbelül két óra alatt jártuk be. Növényeket és állatokat határoztunk, csendben beszélgettünk, éles szemmel lestük az elénk kerülő állatokat. A tanösvény bejárását követően az Öreg-tóhoz látogattunk, itt fagyiztunk, sétáltunk, körbejártuk a tatai várat. Tartalmas és érdekes napot zártunk, ami mindenki számára feltöltődés, kikapcsolódás, valamint tanulás volt. Mindenki számára emlékezetes lesz ez a jutalom kirándulás. Köszönjük a lehetőséget!

Katona Levente

Magaságyások az iskolában

Kedves Támogatók! Kedves Erdeiné Palotai Csilla! Kedves Erdei István!

Még egyszer szeretnénk megköszönni a pályázati lehetőséget, valamint, hogy beadott pályázatunkat elfogadták, s ötletünk megvalósulását anyagilag lehetővé tették.
Ősszel osztályunk két magaságyásra pályázott, melyekbe gyógy-és fűszernövényeket terveztünk ültetni. Most a terv megvalósulásáról szeretnénk egy kis fényképes beszámolót küldeni.

Folytatás »

A Föld napja és a Fenntarthatósági témahét

Az esemény időpontja:

Az idei Föld napjának elsődleges célkitűzése az volt, hogy diákjaink közelebb kerüljenek a természethez, felfedezzék értékeit, látnivalóit. A gyerekek a délelőtti órákban egy érdekes ásványokat bemutató kiállításon vettek részt, ahol megismerkedtek a legfontosabb ásványokkal és tulajdonságaikkal. Nagyon érdekes volt a gyerekek számára az őslénytani leletek gyűjteménye. Az előadás során szó esett a szelektív hulladékgyűjtésről, valamint az élelmiszerpazarlásról. Meglepő adatokat hallhattunk az élelmiszerhulladékokról. Az előadás után a felső tagozatos diákok elindultak a tervezett gyalogtúránkra a Nyakas-tetőre. Az alsó tagozatos tanulók kisebb sétát tettek a faluban, a határban, játékos feladatokat oldottak meg. Az időjárás kedvezett a túrázáshoz. A verőfényes napsütés mindenkit jókedvre derített, jó volt együtt lenni, nyitott szemmel közlekedni a természetben. Sok növényt és állatot megfigyeltünk, meghatároztunk. Jól esett megpihenni, beszélgetni, egymásra figyelni.

Folytatás »

Víz Világnapja Iskolánkban

Az esemény időpontja:

Iskolánk Örökös Ökoiskolaként fontosnak tartja, hogy a nemzetközi és magyarországi Öko -programokhoz csatlakozzon. Iskolánkban is megtartottuk a Víz Világnapjához kapcsolódó Happy Hetet, amit az Országos Gyógyszerészeti és Élelmezés-egészségügyi intézet szervezett.

A program az egészséges életmódra, a napi folyadékmennyiség fogyasztására hívja fel a figyelmet. Az egészséges vízzel szemben a cukrozott üdítőitalok fogyasztásának elkerülését célozza. A mi dolgunk, hogy ezt közvetítsük a gyerekek felé a projekthét keretein belül.

Folytatás »

Kupakgyűjtés

Az esemény időpontja:

Kedves Szülők! Kedves perbáli lakosok!

Iskolánk ebben a tanévben egyszeri kupakgyűjtést szervez. Kérjük, hogy az összegyűjtött műanyag kupakokat 2021. június 1. és 2-án, kedden és szerdán, az iskola Szabadság utcai parkolója felőli kapun belül helyezzék el, a kerítés mellett. Műanyag kupakként gyűjthető az ásványvizes, üdítő és szörpös palackok, mosószeres, mosogató szeres és műanyag kanna kupakjai.

A kupakbeváltásból eredő összeget a „Korszerűbb Iskoláért” alapítvány kapja.

VAS- ÉS PAPÍRGYŰJTÉS

Az esemény időpontja:

Tisztelt Lakosság!

2021. május 31. és június 3. között VAS- ÉS PAPÍRGYŰJTÉST szervezünk az iskolában. Az ebédlő mögötti parkolóban kihelyezett konténerbe lehet bedobni a hulladékot. Csak nagyobb mennyiségű hulladék elszállítását tudjuk vállalni, amit a (26)-370-036-os számon lehet jelezni.

Veszélyes hulladékot (elektronikai, informatikai berendezés, tv, hűtőszekrény) nem szállítunk el, a konténerbe és az udvaron TILOS elhelyezni!

Segítségüket előre is köszönjük!

Föld napja az iskolában

Az esemény időpontja:

Több hét kényszerű várakozás, online tanulás után az idei Föld napját végre a szabadban tölthettük. Szerencsére az időjárás is kegyes volt velünk. A jelenléti oktatásban részesülő alsó tagozatosok túrán vehettek részt.

Minden osztály saját túraútvonalat tervezett. A negyedikesek a „Levendulásba”, a 3. osztályosok Tinnye felé indultak el a reggeli gyülekező után. A másodikosokkal Budajenő felé indultunk el, az úticél a budajenei határ volt, ahol kisebb pikniket rendeztünk. Útközben megfigyeltük a környező dombokat, hegyeket. A két falu, Perbál és Budajenő közötti úton, egy magaslatra érve megcsodálhattuk lakóhelyünk környezetét, szinte az egész Zsámbéki medencére kilátást nyertünk. A határt elérve piknikeztünk, játszottunk. Közel 9 km-t gyalogoltunk, fáradtan, de rengeteg élménnyel tértünk vissza az iskolába.

Folytatás »

Föld-napja

Az esemény időpontja:

Tisztelt Szülők!

2021. április 19-23. a Fenntarthatósági Témahét, melyen iskolánk is részt vesz.

Április 22-én, csütörtökön tanítás nélküli munkanap keretében emlékezünk meg a Föld-napjáról.  Kérjük, hogy a gyerekek iskolai egyenpólóban legyenek! A gyerekek a megszokott, tanítási rend szerint érkeznek az iskolába, étkeztetés lesz.

Az alsó tagozatosok 12.30-13 órától indulhatnak haza. Igény esetén napközi ügyeletet tartunk, kérjük, erről tájékoztassák a tanítókat.

A felső tagozatosok az online oktatás keretében a megszokott, digitális fórumon fognak a Föld-napjával kapcsolatos anyagokat kapni.

Happy Hét 2021 – A víz világnapja iskolánkban

Az esemény időpontja:

„Napi 2 liter folyadék kell a fizikai és szellemi egészség megőrzéséhez, a cukros italok túlzott fogyasztása viszont már gyermekkorban is elhízáshoz és fogszuvasodáshoz vezethet.”

Erre hívja fel a figyelmet az ország egyik legnagyobb iskolai és óvodai egészségmegőrző programja. Az digitális oktatás ellenére is megemlékeztünk az idei Víz világnapjáról, a Happy Hét 2021 program keretében, csatlakoztunk a digitálisan is megvalósítható programokhoz.

A „Mérőkanál” honlapján rengeteg segédanyagot kaptunk: letölthető színezőket, feladatlapokat, bemutatókat, filmeket. Ezek az anyagok tulajdonképpen nem csak a vízivásra hívták fel a figyelmünket, hanem mindenre, ami a Földön a vízhez kapcsolódik.

Folytatás »

Megosztás a Facebook-on