Aktuális

Az esemény időpontja:

Karácsonyi ünnepség a Közösségi Házban

Az esemény időpontja:

Tegnap harangoztak,
Holnap harangoznak,
Holnap után az angyalok
Gyémánt-havat hoznak.

(Ady Endre)

Elérkezett 2022 utolsó tanítási napja. Két év után idén újra közös karácsonyi műsorral ünnepelt az iskola apraja-nagyja.

A Közösségi Ház adott otthont nekünk. Elsőként Bors Andrea, iskolánk intézményvezetője mondott karácsonyi köszöntőt. Ezután a svábtánc szakkörösök mutatták be fergeteges táncaikat, majd a 3. osztályosok Bakai Anikó vezetésével A didergő király című verses mesét mutatták be. A gyerekek fantasztikus játékát érdekes hangok, zenék tették még különlegesebbé.

Folytatás »

Konyhai dolgozók karácsonyi köszöntése

Az esemény időpontja:

Egyél, igyál,
jól is lakjál,
asztalodnál
táncot járjál!

Megnősz nagyra,
bárki hallja,
ételt lassan,
tedd hasadba!

Főzelékek,
finom étkek,
az a lényeg,
mind egyétek!

(Tóth Enikő: Eszem-iszom)

A téli szünet előtti utolsó napon Bors Andrea intézményvezető a 2. és 3. osztályosok közreműködésével megköszönte a konyhai személyzet valamennyi tagjának egész éves munkáját.

Köszönetet mondott a Márton-napi sütésért, szakmájuk bemutatásáért a pályaorientációs napon, a karácsonyi mézeskalácsért, az Iskolába Hívogató program pogácsáiért, teájáért, az év során kapott apró meglepetésérekért, a finom ebédekért és nem utolsósorban a repetákért.

Végül szép ünnepeket és boldog új évet kívánva együtt énekelt a két osztály a konyhai dolgozóknak.

Bakai Anikó

Helyi német nemzetiségi vers- és prózamondó verseny – döntő

Az esemény időpontja:

Az előző évhez hasonlóan november végén, december elején rendeztük meg iskolánk hagyományos német nemzetiségi vers- és prózamondó versenyét osztálykeretben, melyen iskolánk 90 tanulója vett részt. Az osztályonként kiválasztott legjobbak versenyére, a helyi döntőre 2022. december 12-én került sor a Közösségi Házban. A zsűri tagjai iskolánk német nyelvet oktató pedagógusai, valamint a község német önkormányzata részéről Kreisz Györgyné voltak. Először az alsó tagozatosokat, majd a felső tagozatosokat hallgattuk meg. Nagyon szép előadások, vidám és komoly versek és prózák hangzottak el. Ismét élmény volt a versenyzőket hallgatni! Az alapos felkészülés, a sok gyakorlás, a lelkesedés újra meghozta gyümölcsét. A továbbjutó tanulók képviselik majd intézményünket tavasszal a kistérségi versenyen, melyet idén iskolánk új épületében mi rendezünk meg.

Köszönet a zsűri munkájáért, köszönet a Közösségi Ház munkatársainak a  helyszín biztosításáért!

Köszönet Perbál Község Német Nemzetiségi Önkormányzatának a helyezettek és a résztvevők díjazásáért!

Köszönet a felkészítő pedagógusok munkájáért és a versenyzőknek a készülésért, a részvételért!

Folytatás »

Iskola – óvoda szakmai tapasztalatcsere

Az esemény időpontja:

Amikor az iskolába lépő gyermek új közösségbe kerül, új környezethez és szabályrendszerhez kell alkalmazkodnia. Iskolánk tanítói fontosnak tartják az óvodából az iskolába lépés közötti átmenet megsegítését a nagycsoportos gyermekek számára. Ennek érdekében szakmai egyeztetésre került sor az tanítónők és az óvónők között november 21-én. Megosztottuk tapasztalatainkat, módszereinket az óvoda mindennapi menetrendjéről, feladatairól, az iskolai beszoktatásról, az iskolai életről. Az eredményes tapasztalatcsere által megismerhetjük a két intézmény pedagógiai munkájának eredményeit, örömeit, nehézségeit és segíteni tudjuk egymás munkáját. Bízunk benne, hogy ez a fórum folytatódni fog!

Köszönjük a kollégáknak, az iskola és az óvoda vezetőinek, hogy segítettek létrehozni ezt a szakmai találkozót.  

                                                      Rintek Nóra Szvetlána tanító, alsós munkaközösség-vezető

Falukarácsony és karácsonyi vásár az iskola javára

Az esemény időpontja:

„Kis melegség a hideg télben,
kortyolt forralt bor a szélben,
nézd, csillag az égen,
öröm a vásári fényben!”

Községünk önkormányzata az idei adventi időszakban is megrendezte hagyományos falukarácsony programját. Sajnos az időjárás nem kedvezett az esemény szabadtéri megrendezésének. A folyamatos esőzés miatt a PePiTa-n csak a karácsonyfa fényei gyulladtak fel. A vásárosok, a forralt bor és tea, a kulturális műsorok a Közösségi Házban és annak udvarán kaptak helyet.

Ezen a délutánon a helyi és környékbeli kézműves árusok mellett iskolánk és óvodánk adventi vásárán is lehetett apró ajándéktárgyakat vásárolni; szülők, gyerekek, osztályok készítette portékákat, édességeket, lekvárokat, savanyúságokat, friss kenyeret, illatpárnákat… és még sorolhatnám, mi mindent láthattunk a standokon. Helyet kaptak a Szülői Szervezet „Matató” kézműves délutánján a gyerekekkel együtt készített szép karácsonyi asztaldíszek is.

Folytatás »

Dohányzás elleni témahét

Az esemény időpontja:

2022. november 28. és december 2. között dohányzással kapcsolatos témahetet tartottunk iskolánkban. Az intézményvezető, a helyettese és a pedagógus kollégák is fontos feladatnak tartják a dohányzással kapcsolatos prevenciót, ezért mindannyian támogattuk a dohányzás káros hatásairól szóló témahét lebonyolítását.

A program egyik legfontosabb célja, hogy olyan véleményformáló élmények érjék a gyermekeket, amelyek hatására minél kevesebben próbálják majd ki a későbbiekben a cigarettázást, illetve, hogy ne szokjanak rá a dohányzásra.

Folytatás »

Iskolába Hívogató – Játszóház

Az esemény időpontja:

„Ősszel már iskolába megyek.
Bizony, ilyen nagy vagyok!
Fejemben kérdésekből hegyek…
Ugye, ott is játszhatok?”

Természetesen! A kérdésre Iskolába Hívogató délutánunk adta meg a választ. Iskolánk két év kihagyás után nagy örömünkre ismét megrendezhette Iskolába Hívogató programjai keretében a játszóház, kézműves délutánját nagy csoportos, iskolaválasztás előtt álló óvodások és szüleik számára. Az eseményt már több közös program előzte meg.

Folytatás »

Boldogságóra: Az optimizmus gyakorlása a 2. osztályban

Az esemény időpontja:

Október hónapban az optimizmusé volt a főszerep. Az alsósoknak szóló kiadványban lévő mesével indítottam a témát. Néhány feladatot is megoldottak a gyerekek, amit ott találtam, a legjobb a sok beszélgetés volt.

Mi az optimizmus? Hogyan tudunk pozitívan gondolkodni? Miért jó, ha együtt vagyunk, ha másoknak segítünk és nekünk segítenek?

Különböző órákon, különböző tevékenységekkel erősítettem meg ezt a témát, így testnevelés órán sok páros gyakorlattal, magyar- és matematikaórákon páros munkával, játékokkal. Rajzórán előkerült az az óriás színező is, amit egy kedves szülő hozott az osztálynak. A fiúk és a lányok külön dolgoztak a nekik készült mintákon a 4 méteres lapon. Nagyon jó volt látni, hogy együtt gyorsabban megy a munka és megfogalmaztuk közösen, hogy együtt meg tudjuk csinálni!

Csátiné Varga Mónika osztálytanító

Megosztás a Facebook-on