Aktuális / Beszámolók

Boldogságóra a 6. osztályban: Apró örömök élvezete

A boldogság egyik legfontosabb összetevője az a képesség, hogy élvezni tudjuk életünk pozitív élményeit a jelenben. Márpedig ha képesség, akkor fejleszthető! Erre próbáltunk módszereket, technikákat tudatosítani, hogy erősítsük az öröm átélésének adottságát. Először összeszedtük, hogy mik azok a tevékenységek, melyek örömet okoznak: Játsszunk! A gyerekek legfőbb tevékenysége a játék. Szorongás- és feszültségoldó hatása mellett fejleszti az érzelmekre épülő képességeket. Aki megőrzi gyermeki énjét, óriási örömet lelhet a játékban. Meséljünk! Amikor megosztjuk másokkal a pozitív élményeinket, újra átéljük a jó dolgokat. Mozduljunk! Mindannyiunk alapvető szükséglete a mozgás, ezért erre minden nap teret és időt kell biztosítanunk.

Folytatás »

Könyvtárban a 3. osztály

Az esemény időpontja:

2024.04.09-én a harmadik osztályosok könyvtári óra keretében készültek a költészet napjára. A gyerekek megismerkedtek a jeles nap történetével és József Attila perbáli kötődésével. Híres költőnk több alkalommal is településünkön vendégeskedett, és az itt töltött időre mindig szívesen gondolt vissza. A könyvtári óra keretében a gyerekekkel elmentünk József Attila szobrához is a polgármesteri hivatal elé, ahol közösen elmondtuk a költő Altató című versét.

Seregley Erzsébet

Alsós vers- és prózamondó versen

Az esemény időpontja:

Az alsó tagozatos versmondó versenyt a költészet napjához igazodva rendeztük meg ebben a tanévben. Az első fordulóban osztályversenyt rendeztünk, innen lehetett továbbjutni az iskolai versenyre. Az iskolai versenyről a pátyi Bocskai István Általános Iskolában megrendezésre kerülő területi versenyre nevezhetünk korcsoportonként egy-egy tanulót, vers és próza kategóriában. A gyerekek igen megnehezítették az ítészek dolgát, a nagyon színvonalas versválasztással és előadásmóddal. Nagy élmény volt meghallgatni őket. Öröm, hogy még mindig sok kisdiák van, aki szereti a verseket, nem rest megtanulni és kiállni bátran a közönség elé. Öröm az is, hogy ennyi tehetséges diák jár a perbáli iskolába.

Folytatás »

Csíráztattunk

Idén kezdtünk a 3. osztályban környezetismeretet tanulni. A növények témakörénél szorgalmi feladatul kapták a gyerekek a csíráztatást, növények hajtatását. Sokan sokféle növényt behoztak, megnéztük, mi is történik ebben a folyamatban. Végül vajas kenyérrel meg is kóstoltuk, amit lehetett. Igazán klassz program volt!

Csátiné Varga Mónika

Az MLSZ edzőközpontjában, a Globall Hotelben jártunk

A harmadik osztályosok idén farsangkor pompomlányoknak, focistáknak, sportolóknak öltöztek, így adták elő fergeteges táncukat. Ráadásul Lipokátics Matyi meghívója, amelyben Szoboszlai Dominikot invitálja az iskolai farsangra, bejárta a hazai sajtót is. Így egyértelmű volt, hogy az események lezárásaként ellátogatunk a Telkiben lévő edzőközpontba. A hotelben Molnár Bálint anyukája várt bennünket, aki az idegenvezetőnk volt a helyszínen. A sportolók öltözőjében átöltöztünk, majd megnéztük az egész létesítményt. Jártunk a sportcsarnokban, a fitnesz- és wellness-részlegen, az étteremben. Megcsodálhattuk a Magyarországon egyedülálló víz alatti futópadot, a szuper edzőgépeket, a Kneipp-medencét. Bekukkanthattunk a szobákba is!

Folytatás »

Fogalmazásórán gumicukor?

Miért ne? Mindent pontosan kimértünk, megcsináltuk, a receptet leírtuk, és végül mind megettük! 

És hogy mindenki kipróbálhassa, íme a recept: 150 ml folyadék – ami 100%-os almalé volt, 15 gramm zselatin.

Mikróban felforrósítottuk az almalevet (mi 3 dl-ből csináltuk), elkevertük benne a zselatint, és beleöntöttük a formákba. Hűtőben megszilárdult. Jó étvágyat hozzá!

Csátiné Varga Mónika és a 3. osztály

Kecske Kupa

Az esemény időpontja:

2024. március 22-én rendezték meg a Kecske Kupa matematika csapatverseny második fordulóját. A helyszín Százhalombatta volt, ahova a szülők segítségével tudtunk elmenni. Köszönet nekik érte. Egy ötödik, egy hatodik és két hetedik osztályos csoport képviselte iskolánkat. A versenyfeladatok megoldása után az eredményhirdetésig kvízfeladatokkal foglalták el magukat a csoportok. A két versenyen elért eredmények alapján Kecske tallérokat osztottak ki a szervezők, melyekkel a licitáláson édességeket, rágcsálnivalót tudtak venni diákjaink. A versenyen tanulóink szépen helytálltak, a hatodikos csapat (Tompa László, Wittmann Kristóf, Kurucz Flórián, Jenei Barnabás) csak néhány ponttal csúszott le a döntőről. Gratulálunk mindenkinek!

Makainé Kováts Judit

A Víz Világnapja

Az esemény időpontja:

2024. március 22-én a Víz Világnapjáról emlékeztünk meg iskolánkban. A 7. évfolyamból Balázs Lilien, Wentzel Hanga és Wilcsek Liza a víz fontosságáról és védelméről olvastak fel fontos információkat az iskolarádió közvetítésével. Ezt követően minden évfolyam egy húsz kérdésből álló totót töltött ki az órák közötti szünetekben. Az alsó tagozatos osztályok is megemlékeztek a fontos eseményről. Először izgalmas meséket hallgattak meg arról, hogy mi történik egy vízcseppel útjának során, majd játékos feladatokat oldottak meg, amelyek segítségével még többet megtudhattak a víz fontosságáról és útjáról. A szófelhőben találtak és másoltak le olyan fontos szavakat, amelyek kapcsolódtak a vízhez, és mindegyikükhöz rajz is készült.

Folytatás »

Csapatépítés a 6. osztályban

Csapatépítő programként bowlingozni mentünk a 6. osztállyal a zsámbéki Szépia Bio & Art Hotelbe. Nagyon jól éreztük magunkat!

Szabó Tünde

Megosztás a Facebook-on