Aktuális / Beszámolók

Iskolai farsangi bál Perbálon 2024

Az esemény időpontja:

Február 9-én ismét megrendezésre került iskolánk egyik legjobban várt eseménye, a farsangi bál. Az elmúlt hét már a lázas készülődés jegyében telt, mindenki nagyon sokat tett azért, hogy a bál ismét jól sikerüljön. Sok segítséget kaptunk támogatóinktól. A hét folyamán Szurmay Gábor a Bálvány Kft által felállította a tornateremben a színpadot. Ismét kaptunk könyöklőket a Brent Kft-től, amik a büfé mellett álltak. Kiss Csaba a technikai feltételek biztosításában segített. A gyerekek, a pedagógusok és a technikai dolgozók egész héten díszítették a tornatermet, ami a nagy napra szinte teljesen átalakult. Pénteken a székek és a padok is a helyükre kerültek. A farsang előtt nagyon sok szülői felajánlás érkezett, aminek köszönhetően ismét fantasztikus kínálat volt a büfében.

Folytatás »

Gördülő Energia beszámoló

Az esemény időpontja:

2024. január 23-án iskolánkba érkezett az MVM-csoport támogatásával megvalósuló „Gördülő Energia” program. Az előadás keretében Tóth Pál matematika–fizika szakos tanár számos látványos kísérleten keresztül népszerűsítette a fizika tantárgyat. A rendhagyó fizikaóra célja volt közelebb vinni a 6., 7. és  8. osztályos diákokhoz a természettudományokat, elsősorban a fizikát és a kémiát. A kísérletek csodás világa mindig érdekes és látványos, főleg, ha “felhők képződnek” a tornateremben. Örülünk, hogy a program elnyerte tanulóink tetszését. A jövőben is szervezünk hasonló eseményeket.

Katona Levente

Észak-magyarországi Német Önkormányzatok Szövetsége, Egyesület 23. Regionális Kulturális Gálája

Az esemény időpontja:

2023. november 26-án rendezték meg az ÉMNÖSZ (Észak-magyarországi Német Önkormányzatok Szövetsége, Egyesület) 23. Regionális Kulturális Gáláját. A színvonalas programon adták át a 2023. évi „Északi Régió Nemzetiségekért” díjakat is. A délután folyamán kulturális csoportok, zenekarok, énekkarok és előadók is felléptek. Köztük kapott meghívást Kocsiscsák Pál, iskolánk 2.a osztályos tanulója., aki az Országos Német Nemzetiségi Vers- és Prózamondó Versenyen tavasszal második helyezést ért el Mundart (nyelvjárás) kategóriában. Felkészítésében édesanyja segítette. „Paul stammt mütterlicherseits aus einer ungarndeutschen Familie aus der Gegend von Untergalla. Dieses Jahr besucht er die zweite Klasse in Perwall und lebt mit seinen Eltern und seiner Schwester in Schambek. Er tritt gerne auf, ist aber auch ein begeisterter Sportler und betreibt Karate.” „Pál anyai ágon Alsógalla környéki magyar-német családból származik. Idén Perbálon második osztályba jár, szüleivel és húgával Zsámbékon él. Szívesen lép fel, de emellett lelkes sportoló is, karatézik.” (Konferálószöveg) Az országos versenyen egy újévi köszöntőt adott elő, melynek címe: Neujahrsgruss.Gratulálunk Palkónak a szép eredményért, büszkék vagyunk rá, és további sikereket kívánunk!

Bakai Anikó

Színházlátogatás

Az 5. osztály 2024. január 16-án a Vígszínházba látogatott, ahol a Pál utcai fiúk című zenés színdarabot néztük meg. Mindenkinek nagyon tetszett az előadás, különösen a Grundért folytatott harc, valamint a színpadon lévő medence, amiben igazából megfürdött a bátor Nemecsek, később büntetésből a vörösinges Pásztor testvérek is. A lányok az előadás végén sírdogáltak is a meghatódottságtól…Köszönjük Birta Nóra anyukájának, hogy sikerült jegyeket szereznie az állandó teltházas előadásra, valamint a szállításban közreműködő apukáknak és anyukáknak. Köszönet minden szülőnek, hogy finanszírozták gyermekük színházlátogatását, így biztosítva közös élményt az osztálynak, tovább erősítve az osztályközösségünket.

Kincsesné Kuthy Etelka osztályfőnök

Időfutár-Színházban a negyedik osztály

A negyedik osztály ajándéka a Mikulástól színházlátogatás volt, melyre január 22-én, hétfőn került sor.  A Pesti Magyar Színházban az Időfutár című zenés színművet néztük meg. „Ebben a sztoriban tényleg minden a feje tetejére áll! Hanna, a vagány és talpraesett középiskolás az egyik pillanatban még a mai Budapesten van, aztán egy óvatlan mozdulat visszarepíti az időben több mint kétszáz évet, és a Mozart-korabeli Bécsben találja magát. Oké, de vissza is kéne térni valahogy a múltból! Ez nem lesz könnyű; egyrészt mert 1791-ben nem pont abban a stílusban beszélnek, amiben egy 21. századi, trendi középiskolás, másrészt mert a mobilok igen gyorsan lemerülnek, márpedig ha nincs mobil a múltban, akkor hogy kérjünk segítséget a jelenből… pontosabban a jövőből? És ha mindezek mellett még a korabeli császári titkosrendőrség is rászáll az emberre, akkor tényleg lehetetlen küldetésnek tűnik visszajönni Mozart korából.

Folytatás »

Iskolai karácsonyi ünnepség – 2023

Az esemény időpontja:

December 20-án összegyűlt iskolánk apraja-nagyja, hogy együtt várják ezt a csodaünnepet, a karácsonyt. Vendégek, szülők, pedagógusok, segítő dolgozók és a gyerekek gyűltek össze az aulában. Iskolánk igazgatója, Bors Andrea karácsonyi köszöntője nyitotta meg az együttlétünket. Ezt követően a svábtáncosok bemutatóját láthattuk Rintek Nóra Szvetlána vezetésével. A gyerekek kérésére két polkát, a Sternpolkát és a Trampelpolkát adták elő nagy odafigyeléssel, ügyesen. Ezután az alsó tagozatosok vidám, verses, dalos műsora következett. Német dalokból és versekből állították össze műsorukat felkészítőik: Bakai Anikó, Mayerné Aller Rita és Sáfárné Földi Mária.

Folytatás »

Az 5. osztályosok ajándéka a Mikulástól: Szelfi-múzeum

Az esemény időpontja:

2023. december 14-én, csütörtökön az 5. osztály a Szelfi-múzeumba látogatott el. Nagy várakozással, feltöltött mobiltelefonokkal vártuk a nagy napot, amikor a különböző, érdekesebbnél érdekesebben berendezett szobákban fotózkodhattunk, és a „buborék”-medencébe csúszdázhattunk. A fotók elárulják, milyen jól éreztük magunkat!!! A múzeum után a Burger King-ben ebédeltünk, majd a busz indulásáig a Millenáris parkban sétáltunk, sőt, még játszóterezésre volt időnk! Köszönjük a Mikulásnak ezt a szuper ajándékot!

az 5. osztály tanulói és Kuthy Etelka osztályfőnök

Mesemúzeumban a 2.a osztály

Az esemény időpontja:

Idén a Mikulás élménykirándulást hozott nekünk ajándékba a budapesti Mesemúzeumba. Izgatottan vártuk ezt a napot, a gyerekek és én is nagyon kíváncsiak voltunk, vajon mit is lehet látni egy mesemúzeumban? Találkozhatunk a hétfejű sárkánnyal vagy Tündér Ilonával, esetleg a Mignonokkal, Spongyabobbal, Mazsolával és Tádéval, Vackorral? Velük igazából nem találkoztunk, de megtudtuk, hogy milyen egy igazi mesehős. Okos, bátor, furfangos, ügyes, jószívű. A program során hét próbát kellett teljesíteniük a gyerekeknek. Mesekirakót raktak ki, kinyitották a meseajtót, mesét hallgattak, a mesebeli erdőben a boszorkány főzeteit szagolgatták, mesebeli állathangot ismertek fel, elvezették a királykisasszonyt a királyfihoz.

Folytatás »

Falmászáson a 2.b

Az esemény időpontja:

A Sport43 Program olyan ingyenes élménysport program, amelyre 6 különböző sportágban, az ország 60 helyszínén lehet jelentkezi. A 2.b osztállyal falmászás sportágra jelentkeztünk. Mikulás napján délelőtt külön busszal utaztunk be Budapestre a Szentendrei úti Falmászóklubba. A gyerekek kaptak a méretükre falmászócipőt. Az oktatók a közös bemelegítés után fiú- és lánycsoportra osztották az osztályt, ezután kezdődött a falmászás részletes oktatása. Majd háromszor kellett a tanulópályán hibátlanul végig menniük a tanulóknak. Miután teljesítették a tanulópályát, önállóan választhattak pályát, amelyen képességükhöz mérten végig tudtak menni. Nagyon élvezték a gyerekek az önálló falmászást, természetesen folyamatos felnőtt felügyelettel. Nagy meglepetéseket okoztak nekem, mert olyan gyerekek tudtak felmászni a legmagasabb pontokra, akik testnevelés órán kevésbé mozgékonyak. Boldogan másztak fel újra és újra a nehéz pályákon, büszkén mutatták meg erejüket, ügyességüket. Hamar eltelt a két óra, boldogan, élményekkel gazdagodva utaztunk haza.

Payer Ferencné

Könyvtári órán a 3. osztály

Az esemény időpontja:

A harmadikosok december 5-én voltak könyvtári órán. Seregley Erzsébet könyvtárostanár várta a csapatot. A papír, a könyv, a könyvtár volt a téma. Erzsébet néni mesélt a gyerekeknek az írásról, a papír előtti történeti időkről. Néztünk két kis ismeretterjesztő filmet a papír történetéről. Megnézhettünk egy igazi merített papírt, meg is hallgattuk annak készítésének módját. A már tanult betűrend alkalmazását megfigyelhettük a polcokon. Ezt követően papírtekercsekre írt titkos üzeneteket fejthettünk meg. Majd origamizás és hópehely hajtogatás következett. Végre aztán jöhettek a könyvek, az olvasás! Mindenki talált érdekes, vicces vagy éppen komoly olvasnivalót. Köszönjük kedves Erzsébet, hogy ilyen érdekes napot tölthettünk a könyvtárban! Elrepült a két óra!

Csátiné Varga Mónika és a 3. osztály

Megosztás a Facebook-on